Április 8-án, az iskola másként hét második napján, az V. B osztály vendégül látta az igazfalvi testvérosztályát, akik a nap első részében nagy lelkesedéssel vettek részt a Matematikai napon diákjainkkal, ezzel kipróbálva eszességüket, ügyességüket a számok világában.
Ezt követően az igazfalvi diákok jelmezekbe bújtak és bemutatták Lázár Ervin: A négyszögletű kerek erdő című kötetéből a Dömdö-Dömdö-Dömdödöm részletet, amit Jantó-Petneházi Ibolya magyar szakos tanárnő irányításával tanultak, ezzel kedveskedve testvérosztályuknak és megköszönve nekik a szívélyes fogadtatást.
Az V. B osztálynak nagyon tetszett az előadás és megköszönték vendégeiknek, hogy életre keltették a már számukra is ismert történetet. A nap zárómozzanata egy közös fotó elkészítése volt, ami után vendégeink sok új élménnyel és baráttal gazdagodva hazaindultak.
Összességében elmondhatjuk, hogy kellemes hangulatban telt a nap, a gyerekek nagyon jól érezték magukat, és várják a következő találkozást.